1994-ben az Országos Magyar Méhészeti Egyesület első alkalommal tartotta meg április 30-án a Méhek Napja rendezvényt, aminek célja: tavasszal, amikor zsongnak a méhek a gyümölcsfákon, a virágokon, az emberek elkezdik munkájukat a kertekben – hívjuk fel a figyelmet a szorgos kis rovarokra, a méhekre. Nap, mint nap találkoznak velük az emberek, de a természetben betöltött szerepükre, védelmükre kevesen gondolnak.

Büszkeséggel tölti el a magyar méhészeket az a tény, hogy a világon elsőként hívták fel a beporzók, azon belül a mézelő méhek védelmére a figyelmet egy róluk szóló nap létrehozásával. Azóta, a világ minden országában elterjedt a beporzók védelmének hangsúlyozása, sőt, az Egyesült Nemzetek Szövetsége (ENSZ) május 20-át a Méhek Világnapjának nyilvánította 2017-ben!

A méhészeti termékek értékesítéséből származó összes bevétel csak töredéke a megporzásból származó közvetett haszonnak. De napjainkban azonban, különösen felértékelődik a méhészeti termékek jelentősége, hiszen a méz, a propolisz, a virágpor a pempő, mind-mind általános immunerősítője az emberi szervezetnek, amire vírus-járvány idején a legnagyobb szükségünk van. A méhészeti termékek rendszeres, napi fogyasztása erősíti szervezetünk ellenálló képességét.

A méh

Tavasz beköszöntével, a téli nyugvás után szárnyra kelnek ismét a méhek. Elsőbben – még a nagyböjt idején – kitakarítják a kaptárt – ez a megtisztulásuk ideje, ahogy hajdanán mondták –, aztán felkészülnek az új ivadékok érkezésére, majd mikor már virágzik az erdő, mező, kirajzanak.

A méh háziasítása az I. e. 6–4. évezredben mehetett végbe, és a vadméhek lépeit már az előember is fosztogatta. A méhet nemcsak mézéért, hanem viaszáért is nagyra becsülték. A méhállam szervezettsége, a méhkirálynő herék és munkások fölötti „felsőbbrendűsége”, az a vélt képessége, hogy „szűzen” is korlátlanul ad életet újabb és újabb rovarnemzedékeknek, már a háziasítása előtti időben foglalkoztatta az embert.

Epheszoszban, a termékenységkultusz ókori központjában – itt telepedett le, és halt meg a legenda szerint Mária – az anyaistennőt „Nagy Méh” néven és alakban tisztelték. (Eleink is az anyaság szimbólumának tekinthették a méhanyát: ezt tanúsítja méh szavunk két jelentése, illetőleg a lép és méhlepény elnevezések közös eredete.) Később tavaszi istennők háziállata lett és Erósz (Cupido) attribútuma (a méhcsípés és Ámor nyila közt egy kedves antik rege von párhuzamot). A keresztény kalendárium is tavaszjelképnek tekinti. Patrik, József és Benedek a helyi naptárak „méheresztő” szentjei, a beregi ruszin nép az április 24-i Györgyöt is közéjük sorolta.