- A gimnázium főbejáratánál van két olyan idős császárfa, amik már közel 100 évesek. A mostani vizsgálat keretében a törzsek korhadási szintjét nézzük meg. Sajnos az már kiderült, hogy az egyik növény eléggé rossz állapotban van, nem sok ideje van már hátra. A másik viszont meglepően jó állapotú – árulta el Greguss Viktor zöldfelületi ágazatvezető.
A diákok egy iskolai témahét keretében vehettek részt a vizsgálatokban. Több feladatuk is volt. Ők helyezhették fel a fákra a mérőeszközöket.
- Nagyon tetszett, hogy segíthettem a mérésekben. Mindig is fontosnak tartottam a fák védelmét. Azt üzenném korosztályom tagjainak, hogy ültessenek minél több fát. Ne magunknak, hanem gyermekeinknek, unokáinknak – fejtette ki véleményét Elek Botond – diák.
Varga Judit, a Szilády-gimnázium igazgatója egy levelet fogalmazott meg, melyben a növények védelmére kéri a halasiakat.
- Gimnáziumunk két zöld civilszervezettel együttműködve egy városi projektet hirdet, hogy az itt élő fákat, növénycsoportokat mérjük fel, tegyük fel egy virtuális térképre, hogy közkincsek lehessenek. Erre hívjuk a többi oktatási intézményt is. Sétáljunk, nézzünk szét környezetünkben, tudatosítsuk mindenkivel, hogy Kiskunhalas az egyik legzöldebb város hazánkban – mondta az intézményvezető.
Források
Túráink:
-
2026. július 11
Budai kilátások II. -
2026. június 06
Ágasvári tekergés -
2026. április 11
A Lófingató-hegy rejtelmei -
2026. március 21
Mecseki források
-
CÍMKÉK: