A CSAPAT

Kik is vagyunk mi?

ZÖLD KÖZÖSSÉGÉRT TERMÉSZETBARÁT EGYESÜLET

A Zöld Közösségért Természetbarát Egyesület 2014 januárjában alakult meg. Lelkes, tettre kész fiatalok vagyunk, célunk a közösség összehozása, építése a természetvédelem és a környezetvédelem bevonásával, természetünkből fakadóan mindezt lendületes, fiatalos és vidám hangulatú programok keretein belül valósítjuk meg. A közösség megmozgatására lehetőséget adó programjaink hagyományőrző, városszépítő rendezvények, fesztiválokon való részvétel, melyek az óvodás és iskolás korosztályt, a fiatalokat és kisgyermekes családokat is egyaránt szórakoztatják. Szemléletünk alappillére az önkéntesség, ezért rendezvényeink, ha csak lehet a „Hozd magad”, „Csináld magad!” elvekre épülnek. Környezetvédelmi, természetvédelmi problémák létezésére, és azok kezelési lehetőségeire hívjuk fel a figyelmet előadások, üzemlátogatások, túrák, környezet- és természetvédelmi akciók, bemutatók, internetes bejegyzések segítségével. Túráinkon, kirándulásainkon az előbbiek mellett a jó hangulat is garantált. A Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatósággal és a helyi önkormányzattal, valamint más országos és helyi szervezetekkel szoros együttműködésben aktívan részt veszünk a térség természetvédelmi tervezésében, kutatásokban, faj- és élőhelyvédelmi programokban.

TARTSATOK VELÜNK!

Greguss Viktor

Pászti Tímea

Kiss Tamas

Kozarich Niki

Nagy Gábor

Fodor Imre

Németh Ani

Németh Tibor Timi

Szabó Tamás

Szakács Zsaklin

Kapcsolat

  • Postacím

    6400 Kiskunhalas,
    Tompa utca 9.

 

Miért érdemes pártolótaggá válnod?

Mindig jó dolog egy csapathoz tartozni. Egyesületünk évek óta meghatározó szerepet tölt be a Halasi civil életben. Számos program és gyalogtúra alkalmával mutattuk be Magyarország és szükebb környezetünk élőhelyeit, természeti értékeit és történelmi emlékeit. Csatlakozz természetmegyfigyelő és túraútvonal hálózat projektjeinkbe.
  • Olcsóbb
    Közös túráinkon kedvezményesen juthatsz el a helyszínekre és a szervezéssel sem kell bajlódnod. A közösségi élményről gondoskodunk :-)
  • Legyél Te is minősített természetjáró
    A túráinkon résztvevő egyesületi tagok már a Bronzjelvényes természetjáró fokozatot is megszerezhetik. Cél a rendszeres természetjáró tevékenység elismerése! Gyűjtsd a kilométereket és a pontokat!
  • Segítőként
    Részt vehetsz az egyesület munkájában, segíthetsz feladatainkban. Szeretsz túrázni? Érdekel a környezeted? Várunk Téged is!
  • MTSZ kiadványok
    Tagjaink 25 % kedvezménnyel vásárolhatják meg a Magyar Természetjáró Szövetség kiadványait és termékei az online a Turistashopban.
  • Tanácskozási jog
    Részt vehetsz az egyesület éves közgyűlésein tanácskozási jogkörrel.
  • MTSZ - TÉKA kártya
    A TEKA kártya a természetjárók számára kínál kedvezményes kikapcsolódási lehetőségeket. Az Országos Kékkör túraútvonalán és a természetjáráshoz kapcsolódó területeken több száz elfogadóhely biztosít különböző mértékű kedvezményt szolgáltatásainak árából. Egyesületünk tagjainak a kártya kedvezményes áron érhető el.
  • Képzett szakemberek
    Velünk nem tévedsz el! Programjainkon képzett biológusok, szakemberek látnak el hasznos és érdekes ismertekkel, túravezetők segítik a tájékozódást.
  • Segítünk!
    Amennyiben pártoló tag vagy és programot, túrát szerveznél, keress bennünket! Rövidebb - hosszabb túrákat (túravezetéssel is), vagy egyéb szabadidős programot állítunk össze igény szerint.

Pártolótag jelentkezési űrlap


Az adataid beírása után kattints az elküldés gombra. A megadott e-mail címedre érkező levelet nyomtasd ki és aláírás után juttasd el nekünk!

Személyes adataim:

Oldal megoszása

Támogassa adója 1%-val egyesületünket: 18365744-1-03 (Rendelkező nyilatkozat letöltése)

Köszönjük, ha adományoz egyesületünk számára

pixel

Számlaszámunk: 10101047-61524000-01001000

© 2016- Minden jog fenntartva, Zöld Közösségért Természetbarát Egyesület. Terv: www.euromarketing.hu.