Utunk során láthatunk cserszömörcét, az országban csak itt előforduló, eredetileg mediterrán elterjedésű keleti gyertyánt, szárazságkedvelő molyhos tölgyet. Megismerhetjük a dolomit kőzet sajátosságát, az ún, "dolomitjelenséget". A nyílt dolomit sziklagyepeken pedig megtalálhatjuk a dolomit alapkőzetén virító, illatos Szent István király szegfűt és a magyar gurgolyát is.
Rövid körtúra, a Kőlik-völgyben a Kerek-hegy tetejére vezető néhány kaptató kivételével könnyű erdei séta. A túra rövid, könnyű.
A tanösvény a Csákvárról kivezető Gánti úton lévő vízműtelep mellől érhető el.
A túranap második állomása a Gánti felhagyott bauxitbányák területei. Gánt központjától indulunk a S+ jelzésen DDK felé, majd az aszfalt útról letérve a régi bányák közötti erdős-rétes területen haladunk. 2,7 km múlva jobbról csatlakozik a jelzés, párszáz méter után érjük el az Európában is ritkaságnak számító Bauxitföldtani Parkot. Az egykori bauxitbánya külszíni fejtése kihagyhatatlan látnivaló, igazi marsbéli táj a Vértes hegységben. A gánti szabadtéri geológiai múzeum fantasztikus hely, geológiában teljesen járatlan látogatók számára is maradandó élmény a hullámzó vörös lankákon sétálgatni, a számtalan, izgalmas fotótémában bővelkedő hatalmas katlanban kalandozni.
A tanösvény bejárása után visszagyaloglunk a jelzésen, majd a jelzést követve, szép kiálások mellett érünk Gántra.
1. túra: 3,5 km, Szk. fel: 157 m
2. túra: 8 km. Szk. fel: 146 m
A bánya története
Gánton 1920-ban bukkantak a jelentős karsztbauxittelepre. A külszíni bányát 1926-ban nyitották meg. Az 1930-as években a világ egyik legismertebb bauxitbányája volt, de mára kimerült. A II. világháború idején teljes kapacitását Németország foglalta le hadiipara számára. A bánya csúcstermelése 1953-ban, 600 000 tonna volt. Egymás után nyitották meg a különböző külszíni fejtéseket, öt helyen is bányásztak bauxitot Gánt határában. Az 1980-as évekre a telepek kimerültek, 1987-ben pedig meg is szűnt a kitermelés. Azóta a Vértes oldalában lévő hatalmas, felszakított sebeknek tűnő fejtéseket rekultiválták, több-kevesebb sikerrel visszaadták őket a természetnek. A jelenleg látogatható, a 80-as években nyitott külszíni fejtés kivételével, ahol létrehozták a páratlan szabadtéri geológiai múzeumot.
A fájlban nulla értékek is lehetnek. | |||
Az útvonalat letöltötték 24 alkalommal. |
Támogassa adója 1%-val egyesületünket: 18365744-1-03 (Rendelkező nyilatkozat letöltése)
Számlaszámunk: 10101047-61524000-01001000